A Bioco ginkgo biloba szedése főleg idős korban ajánlható?
Nem. A köztudatban él egy olyan, félreértelmezett elgondolás, hogy a memória frissítése, az elme karbantartása onnantól érdekes és érdemleges feladat, hogy az első, kiesésről, meggyengülésről tanúskodó tünetek felbukkannak. Ezek pedig nyilvánvalóan csak az öregedés kísérőjelenségei lehetnek, semmi más.
A valóságban azonban ez csak az igazság egy szeglete. Sokan ténylegesen idős korukban tapasztalják meg, hogy mit jelent a szellemi leépülés. Ugyanakkor a túlhajtott mindennapok, a folyamatos stresszelés, a krónikussá váló fáradtság együttesen ideje korán előhozhatják azokat a tüneteket, amik minden kétséget kizáróan az elme meggyengüléséről árulkodnak. Ilyen fokú őrlődés és túlhajszolás mellett ebben nincsen semmi különleges vagy extra.
A Bioco ginkgo biloba a szervezet egészére hat?
Igen, abszolút. A szellemi javulás pontosan ennek köszönhető. A ginkgo a megfelelő véráramlásért, egyúttal a perifériás keringés felrázásáért felelős. Vagyis a szellemi fittség elsősorban a vérkeringés helyreállásának köszönhető, hiszen így a tápanyagok felszívódása akadálytalanná válhat, akárcsak a vér áramlása.